Főoldal Hírek Zarándoklat Csíksomlyón

Ma 2012. május 20. Urunk mennybemenetelének ünnepét ülljük.

Zarándoklat Csíksomlyón

A becslések szerint mintegy félmillió magyar zarándok érkezett az idei csíksomlyói búcsúra, melynek jelmondata „Mária által Jézushoz”. Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök a búcsú üzeneteként a közösségi ima erejére hívta fel a figyelmet. „Ha össze tudunk fogni, ha tudunk együtt imádkozni, megsokszorozódik az az erő, amely egy-egy emberben ott van, de amelynek a fogyatékosságát érezzük” – mondta Spányi Antal a Krónikának a szentmise kezdete előtt.

A zarándokok között érkezett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is, aki a Kossuth Rádió tudósítójának azt mondta, hogy a csíksomlyói búcsú spirituális értelemben mindig is a magyarság összetartozását jelentette. A nemzeti kormány pedig közjogi értelemben is ezt az összetartozást erősíti.

A zarándoklaton között több magyar és erdélyi politikus, közéleti ember is részt vesz.

2011-06-11

1930
2011
 

Pontos idő

Teréz Anya

Szavazások

Ön szerint kellő mértékben segítik egymást az emberek?